Művelődési házaknak


Nevelj közönséget Bogárháton!

program a művelődési házak, óvodák és iskolák összefogásának erősítésére.

Bogárháton program művelődési házak részére!

A 2017/18-as tanévre vonatkozó ajánlatunk:

Célunk, hogy az óvodás és iskolás korosztályt a művelődési házakba hozzuk, a bemutatót iskolai matiné, napközis délután vagy ovis délelőtti foglalkozás keretében javasoljuk.

A művelődési házak számára olyan különleges előadás csomagot dolgoztunk ki, mely egyszerre környezeti nevelés és színpadi produkció.

A színpadon és a színpad előtt felállított bemutató asztal körül zajlanak az események.

Az előadás egy keretmesére épül, mely Bogárrét lakóinak kalandjait eleveníti fel. A bogarak és a történet megelevenedéséhez szükség van a közönségre. (mesés előadások részletesen ITT)

A gyerekek maguk válnak a rét lakóivá, segítenek a mesében az akadályokat leküzdeni, miközben érdekes, készségfejlesztő játékokat is kipróbálnak. A Bogaras bácsi és egy kicsit félénk Katica segít abban, hogy a történet végül jó véget érjen. Közben érdekes rovarokat, növényeket, az élővilág csodáit is megismerhetik.

Rendhagyó élmény és szórakozás óvodás kortól 12 éves korig.

A 45 perces program után fél órában lehetőséget biztosítunk arra, hogy a maketteket, élő példányokat a gyerekek kézbe vehessék.

A nagyobb korosztály számára több állomásos bogárbemutató tartását javasoljuk, melynek leírása az iskolai Bogárháton programoknál olvasható.(bővebben ITT).

 Nyári napközis táborokban programként részt veszünk!

 Bővebben ITT