Hogyan alkalmazkodnak a rovarok a télhez?
Különleges, hidegkedvelő, sarkvidéki és hazánkban is látható, télen is repülő rovarokat mutatunk be, valamint megismerkedünk a telet nem annyira kedvelő rovarok túlélési stratégiáival is. A hidegben didergő rovarok mellett pedig kicsit melegszünk a trópusokon.
Megfogható makettek, élő rovarok, interakció, játékok színesítik a foglalkozást, mely 45 perces. Sok-sok vidámság várja a részt vevőket!
Bogaras játékaink döntően hulladék anyagokból készülnek.
Az előadás kapcsolódik a környezet ismeret, illetve a biológia tantárgyak anyagához, elmélyíti a megszerzett tudást. Célunk a környezet, ezen belül a rovarok világáak védelme. Megismerve e sokszor parányi lények életét, jobban átérezzük védelmük megóvásának szükségességét is.
Tartunk egy osztályos bemutatót, akár rendhagyó biológia óraként, valamint több osztály, iletve iskola szintű bemutatót. Ez utóbbit akár egy tematikus nap keretében, más programokkal együtt.
Mindenben igyekszünk az iskolák igényeit figyelembe venni, rugalmasan idomulunk az időbeosztáshoz is.
Áraink szintén egyediek, a bemutató helyétől, a létszámtól, a megrendelt előadás (ok) számától függően, az intézmény vezetőjével egyeztetve alakítjuk ki a végső összeget. Több bemutatóra vagy több csoportra szóló megrendelésnél kedvezményt biztosítunk!
Kérjen ajánlatot itt, vagy kattintson ide elérhetőségeinkért!